Öt százalékra csökkentették a lakásépítés áfáját
A képviselők 154 igen szavazattal, 8 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javaslatát, amelytől a kabinet a lakáspiac élénkítését, a gazdasági növekedés fellendítését, a foglalkoztatás bővülését, valamint az otthonteremtés esélyének javulását várja.
Az előterjesztésre a Fidesz, a KDNP és a Jobbik szavazott igennel, az LMP pedig nemmel. Független képviselők tartózkodtak, illetve nemmel szavaztak.
A csökkentett áfakulcs a jövő év első napjától az olyan lakásokra vonatkozik, amelyek hasznos alapterülete nem haladja meg a 150 négyzetmétert, továbbá az olyan családi házakra is, amelyek hasznos alapterülete legfeljebb 300 négyzetméter. Az áfaszabályok értelmében újnak tekinthetők azok a már elkészült ingatlanok is, amelyek használatbavétele még nem történt meg, vagy a használatbavétel és az értékesítés között még nem telt el két év.
A törvény emellett kimondja, hogy a legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű új családi ház építésekor építési engedély helyett elegendő lesz az építési hatóságnak tett bejelentés, vagyis illetéket és igazgatási szolgáltatási díjat sem kell fizetni.
A parlament kikötötte ugyanakkor, hogy az építészeti tervezést és az építés kivitelezését az egyszerű bejelentés esetén is csak a jogszabályi előírásoknak megfelelően lehet végezni, és ezt a hatóság ellenőrizheti.
Az említett méretű családi házak építésekor azonban a helyi építési szabályzat előírásai közül csak a törvényben felsorolt előírásokat kell figyelembe venni, vagyis kizárólag az építési telek megengedett legnagyobb beépítettségét, megengedett legnagyobb építménymagasságát vagy beépítési magasságát, a szabályozási vonalát, és a beépítési módját vagy építési helyét.
A képviselők az építkezések elhúzódásának megakadályozása érdekében elfogadták azt is, hogy a három évnél gyorsabban felépülő legfeljebb 300 négyzetméter összes hasznos alapterületű lakóházak ingyenesen kapjanak hatósági bizonyítványt, az ingatlanoknak pedig a bejelentéstől számított 10 éven belül el kell készülniük. Emellett kimondták azt is, hogy az egyszerű bejelentések esetén nem kell lefolytatni a településképi véleményezési és bejelentési eljárásokat.
A jogszabály szintén az építkezések gyorsítása érdekében nyolcnapos határidőt állapít meg a közműellátással kapcsolatos szolgáltatói nyilatkozatok kiadására is, továbbá kimondja, hogy a szolgáltatók érdemi válasza nélkül a hozzájárulásukat megadottnak kell tekinteni.
Az előterjesztők indoklásukban felidézték, hogy az uniós szabályok szerint a szociálpolitikai céllal és meghatározott ideig a lakásépítésre is alkalmazható a kedvezményes áfakulcs.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn azt mondta, reményeik szerint az áfa csökkentése révén a jelenlegi évenkénti 8-9 ezer új lakás építése 3-5 ezerrel nőhet, és ha legalább 3 ezerrel több lakás épül, akkor már nem kell adóbevétel kiesésével számolni.
A lakásépítés áfájának csökkentését Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be vasárnap a Fidesz kongresszusán, mint a polgári berendezkedés egyik legfontosabb célját, az otthonteremtés segítő eszközt.