MÉGIS SEGÍT AZ ÁLLAM A LAKÁSFELÚJÍTÁSBAN
Legalábbis ez derült ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi beszámolójából. A Kormány még idén dönt a családok otthonteremtési kedvezményének, a CSOK kiszélesítéséről.
A bővítés szinte biztosan vonatkozik majd a lakások felújítására.
Emlékeztetett, az Országgyűlés kedden döntött a lakás-takarékpénztári törvény módosításáról, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. A miniszter hangsúlyozta: az erre az állami támogatására fordított pénzt ezentúl is lakástámogatásra, de a CSOK-on belül fogják felhasználni.
Indoklásában kiemelte: a CSOK-kal három év alatt több lakás, ház épült, mint amennyi tíz év alatt lakáskasszával. Utóbbi "sokkal inkább volt kassza, mint lakás" - fogalmazott Gulyás Gergely.
Forrás: MTI