Gyengébben rajtolt a lakáspiac - mire lehet ez elég?
- 2020-ban a korábbiakhoz képest kevésbé pörgős év várható az ingatlan.com szerint, ugyanakkor több a nyitott kérdés is.
- A lakásvásárlást tervezők jobb helyzetben lesznek, de ez árcsökkenést nem hoz, inkább stagnálást vagy egy számjegyű drágulást.
Az albérletek átlagos bérleti díjai a korábbi évek áremelkedése után az egyetemvárosokban szintén stagnálásba válthatnak át.
Visszafogott nyitányt produkált a lakáspiac a kereslet alakulását tekintve. A múlt év utolsó és január első hetében 15 százalékkal kevesebben érdeklődtek az eladásra hirdetett lakások és házak iránt éves szinten. Ráadásul január első öt napjában még jelentősebb - 29,7 százalékos - volt a keresletcsökkenés.
Figyelmeztető jel
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Bár csak néhány nap telt el az évből, az elmúlt években az látszott, ha január elején megugrott a kereslet, akkor pörgős évet zárt a lakáspiac. Egyetlen kivétel a 2019-es év volt, amikor kiemelkedően sok érdeklődőt hozott a január, de pár hónappal később elfogyott a lendület. Egyelőre azt látjuk, hogy a kereslet a tavalyi visszaesés után az év elején sem talált magára.” A mostani évkezdet pedig arra utal, hogy a korábbi évekhez képest visszafogottabban szerepelhet a lakáspiac.
|
Jobb helyzetben a vevők és a bérlők
A mérséklődő kereslet elsősorban a lakásvásárlást tervezőknek kedvez. A korábbi évekhez képest jobb lehet a tárgyalási pozíciójuk, mert az elmúlt években megszokott és hirdetési árakhoz képest elért 2-3 százalékos alkuk, akár 5-10 százalékra is nőhetnek település- és ingatlantípustól függően. A vevők kedvezőbb helyzete azonban várhatóan nem hoz érezhető árcsökkenést a lakáspiacon, inkább stagnálásra, mérsékelt - egy számjegyű - drágulásra lehet számítani az utóbbi évek tempós áremelkedése helyett.
A mostani kilátások szerint az albérletpiacon sem várható számottevő áremelkedés 2020-ban. Részben azért, mert az elmúlt években történt befektetési célú lakásvásárlások miatt a kiadó lakások kínálata jelentősen nőtt. „Az is a drágulás ellen szól, hogy az átlagos bérleti díjak Budapesten és a legélénkebb albérletpiaccal rendelkező egyetemvárosokban a helyi átlagfizetés legalább felét teszi ki, ezért ennél magasabb összeg pedig sokaknak már nem nagyon fér bele.” - mondta Balogh László. Az ingatlan.com szakértője ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a fentiek miatt minimálbér és a garantált bérminimum 8-8 százalékos januári emelkedése a legolcsóbb albérletek díjaiban valamennyi drágulást azért okozhat.
Forrás:ingatlan.com