A tavalyi harmadik negyedévi index 168,8 pont volt, a csúcson - 2007 végén - 200,8 ponton állt a mutató.

 

A lakásárak csökkenésének üteme 2009-2011 között - országos szinten - lényegesen mérséklődött, azonban a szerény forgalom melletti árnyomás még 2012-ben is enyhén lefelé mutatott - áll a közleményben.

 

A háztartási reáljövedelmek csökkenése - a végtörlesztés megtakarításokat apasztó hatásával együtt - érdemben csökkentette tavaly a lakáspiaci keresletet. A folyósított lakáshitelek és a lakástranzakciók között szoros az összefüggés: a tranzakciók számával együtt csökkent a folyósított lakáshitelek nettó összege is.

 

A támogatott forinthitelek 2012-es visszatérése sikeresen csökkentette a hozzáférhető hitelek árát. A lakáspiac élénkítésének állami hitelkínálati (szocpol és kamattámogatás) pillére már működik, ráadásul ez év elejétől a lakástámogatások több eleme előnyösen változott. Az Otthonteremtő lakáshitel kamattámogatása jelentősen növekedett, 5 éven keresztül állandóvá vált. A támogatott hitelösszeg új lakás vásárlásakor 15 millió forintra - használt lakás vásárlása, korszerűsítése és bővítése esetén 10 millió forintra - emelkedett.

 

Az FHB az előbbi támogatások növelését a lakáspiac élénkítő tényezőinek fogja fel. Amennyiben növekszik a lakásforgalom, úgy az árak is emelkedésnek indulnak - jegyzi meg a közlemény.