Falusi csok 2021: aktuális feltételek és friss településlista
Érthető a siker, hiszen a falusi csok-kal elérhető vissza nem térítendő támogatás a vidéki kistelepüléseken nagyon komoly értéket képviselhet. Ráadásul most újabb, csaknem 200 településen vált elérhető a lehetőség.
A falusi csok a családi otthonteremtési kedvezmény egy speciális típusa, ami a tanyák, valamint bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez nyújt vissza nem térítendő támogatást. Fontos, hogy a falusi csok összegének fele fordítható csak az adott ingatlan megvásárlására, míg a fennmaradó részt korszerűsítésre és/vagy bővítésre kell költeni. A „normál” csok-hoz képest különbség, hogy akár lakhatatlan állapotú ingatlanra is igényelhető, ám az feltétel, hogy a korszerűsítést és/vagy bővítést követően a ház vagy lakás komfortos és lakható legyen.
Vagyis, aki úgy tervezi, hogy az „ingyen” milliókból megvásárol majd magának egy jóállapotú ingatlant, amibe csak be kell költöznie, akkor ez nem fog menni. Persze igényelhető falusi csok akkor is, ha a család a meglévő ingatlanját bővítené és/vagy korszerűsítené, ám ebben az esetben a támogatási összeg felére lesznek csak jogosultak.
Mennyi az annyi?
A falusi csok nagy előnye, hogy az „elnyerhető” összeg éppen annyi, mintha a család újépítésű ingatlant vásárolna „normál” csok felhasználásával, ám mivel itt a pénz vidéki, kistelepüléseken lévő használt ingatlanra költhető csak el, az lényegesen többet ér.
A falusi csok összege vásárlás és egyidejűleg bővítés/korszerűsítés esetén:
– 1 gyermek: 600 ezer Ft
– 2 gyermek: 2,6 millió Ft
– 3 vagy több gyermek: 10 millió Ft
A falusi csok összege meglévő lakás bővítés/korszerűsítés esetén:
– 1 gyermek: 300 ezer Ft
– 2 gyermek: 1,3 millió Ft
– 3 vagy több gyermek 5 millió Ft
Kik igényelhetik a falusi csok-ot?
Alapvetően a csok (családi otthonteremtési kedvezmény) személyi feltételeit kell teljesíteni, vagyis igényelhetik élettársak, házastársak, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők egyaránt. Jövőben születendő (vállalt) gyermek után igényelt támogatást csak házasok igényelhetnek, amennyiben az igényléskor legalább az egyik fél még nem töltötte be a 40.
A gyermek(ek)nek az igénylő szülőkkel egy háztartásban kell élniük, és nem rendelkezhetnek önálló megélhetéshez elegendő jövedelemmel, azaz csak eltartott gyermek után jár csok (és a falusi csok) támogatás. Ez utóbbi kitétel meglehetősen rugalmasan értelmezhető, hiszen nagyon szubjektív, hogy kinek, mekkora összeg szükséges a megélhetéshez.
Fontos kitétel az is, hogy a csok-kal érintett gyermekek az igényléskor nem tölthetik be a 25. életévüket. Vagyis, ha például három gyermek közül egy már idősebb, akkor a szülők a másik két gyerek után igényelhetnek 2,6 millió Ft támogatást. A Bankmonitor csok kalkulátorával egyszerűen ellenőrizhetitek, hogy mekkora támogatásra számíthattok.
Kedvezményes hitel, ha nem elég a vissza nem térítendő támogatás
A vissza nem térítendő csok támogatás mellé kedvezményes, maximum 3% kamatú csok-hitel is igényelhető. A felvehető csok-hitel összege független attól, hogy újépítésű vagy használt ingatlant vásárolnánk belőle, kizárólag a meglévő vagy vállalt gyermekek száma határozza meg a lehetőségeket. 2 gyermeknél 10 millió forint, 3 gyermeknél pedig 15 millió forint a megigényelhető csok lakáshitel felső határa.
Aki hitelt is szeretne felvenni, annak azonban a csok személyi feltételein túl hitelképesnek is kell lennie, ami elsősorban megfelelő nagyságú, igazolt jövedelmet jelent, de mivel jelzáloghitelről van szó, az ingatlannak fedezetként is elfogadhatónak kell lennie. A magyar bankok által kínált csok-hiteleket itt tudod összehasonlítani.
Még több településen érhető el a Falusi csok
A falusi csok lehetőségeit szűkíti, hogy kizárólag a jogszabályban felsorolt, úgynevezett preferált települések ingatlanjai esetében igényelhető. 2021. januártól azonban a települések köre csaknem 200-zal bővült, így az ötezer lakos alatti helységek több mint 93 százalékán már elérhető a támogatás.
Az alábbi településeken lehet igénybe venni a falusi csok-ot:
Bács-Kiskun megye (98 település)
Ágasegyháza, Akasztó, Apostag, Bácsbokod, Bácsborsód, Bácsszentgyörgy, Bácsszőlős, Balotaszállás, Bátmonostor, Bátya, Bócsa, Borota, Bugac, Bugacpusztaháza, Császártöltés, Csátalja, Csávoly, Csengőd, Csikéria, Csólyospálos, Dávod, Drágszél, Dunaegyháza, Dunafalva, Dunapataj, Dunaszentbenedek, Dunatetétlen, Dunavecse, Dusnok, Érsekcsanád, Érsekhalma, Fajsz, Felsőlajos, Felsőszentiván, Fokt, Fülöpháza, Fülöpjakab, Fülöpszállás, Gara, Gátér, Géderlak, Hajós, HarkakötönyHarta, Hercegszántó, Homokmégy, Imrehegy, Jakabszállás, Jászszentlászló, Kaskantyú, Katymár, Kelebia, Kéleshalom, Kisszállás, Kömpöc, Kunadacs, Kunbaja, Kunbaracs, Kunfehértó, Kunpeszér, Kunszállás, Ladánybene, Madaras, Mátételke, Mélykút, Miske, Móricgát, Nagybaracska, Nemesnádudvar, Nyárlőrinc, Ordas, Orgovány, Öregcsertő, Páhi, Pálmonostora, Petőfiszállás, Pirtó, Rém, Soltszentimre, Sükösd, Szakmár, Szalkszentmárton, Szank, Szentkirály, Szeremle, Tabdi, Tass, Tataháza, Tázlár, Tiszaalpár, Tiszaug, Tompa, Újsolt, Újtelek, Uszód, Városföld, Vaskút, Zsana
Baranya megye (283 település)
Abaliget, Adorjás, Ág, Almamellék, Almáskeresztúr, Alsómocsolád, Apátvarasd, Aranyosgadány, Áta, Babarc, Babarcszőlős, Bakóca, Bakonya, Baksa, Bánfa, Bár, Baranyahídvég, Baranyajenő, Baranyaszentgyörgy, Basal, Belvárdgyula, Beremend, Berkesd, Besence, Bezedek, Bicsérd, Bikal, Birján, Bisse, Boda, Bodolyabér, Bogádmindszent, Bogdása, Boldogasszonyfa, Borjád, Bosta, Botykapeterd, Bükkösd, Bürüs, Cún, Csányoszró, Csarnóta, Csebény, Cserdi, Csertő, Csonkamindszent, Dencsháza, Dinnyeberki, Diósviszló, Drávacsehi, Drávacsepely, Drávafok, Drávaiványi, Drávakeresztúr, Drávapalkonya, Drávapiski, Drávaszabolcs, Drávaszerdahely, Drávasztára, Dunaszekcső, Egerág, Egyházasharaszti, Egyházaskozár, Ellend, Endrőc, Erdősmárok, Erdősmecske, Erzsébet, Fazekasboda, Feked, Felsőegerszeg, Felsőszentmárton, Garé, Gerde, Gerényes, Geresdlak, Gilvánfa, Gordisa, Gödre, Görcsöny, Görcsönydoboka, Gyód, Gyöngyfa, Gyöngyösmellék, Hásságy, Hegyhátmaróc, Hegyszentmárton, Helesfa, Hetvehely, Hidas, Himesháza, Hirics, Hobol, Homorúd, Horváthertelend, Hosszúhetény, Husztót, Ibafa, Illocska, Ipacsfa, Ivánbattyán, Ivándárda, Kacsóta, Kákics, Kárász, Kásád, Katádfa, Kátoly, Kékesd, Kémes, Kemse, Kétújfalu, Királyegyháza, Kisasszonyfa, Kisbeszterce, Kisbudmér, Kisdér, Kisdobsza, Kishajmás, Kisharsány, Kisherend, Kisjakabfalva, Kiskassa, Kislippó, Kisnyárád, Kistamási, Kistapolca, Kistótfalu, Kisvaszar, Kisszentmárton, Kórós, Kovácshida, Kovácsszénája, Köblény, Kökény, Kölked, Kővágószőlős, Kővágótöttös, Lánycsók, Lapáncsa, Liget, Lippó, Liptód, Lothárd, Lovászhetény, Lúzsok, Mágocs, Magyarbóly, Magyaregregy, Magyarhertelend, Magyarlukafa, Magyarmecske, Magyarsarlós, Magyarszék, Magyartelek, Majs, Mánfa, Maráza, Márfa, Máriakéménd, Markóc, Marócsa, Márok, Martonfa, Matty, Máza, Mecseknádasd, Mecsekpölöske, Mekényes, Merenye, Meződ, Mindszentgodisa, Molvány, Monyoród, Mozsgó, Nagybudmér, Nagycsány, Nagydobsza, Nagyhajmás, Nagyharsány, Nagynyárád, Nagypall, Nagypeterd, Nagytótfalu, Nagyváty, Nemeske, Nyugotszenterzsébet, Óbánya, Ócsárd, Ófalu, Okorág, Okorvölgy, Olasz, Old, Oroszló, Ózdfalu, Palé, Palkonya, Palotabozsok, Páprád, Patapoklosi, Pécsbagota, Pécsdevecser, Pécsvárad, Pereked, Peterd, Pettend, Piskó, Pócsa, Rádfalva, Regenye, Romonya, Rózsafa, Sámod, Sárok, Sásd, Sátorhely, Sellye, Siklósbodony, Siklósnagyfalu, Somberek, Somogyapáti, Somogyhárságy, Somogyhatvan, Somogyviszló, Sósvertike, Sumony, Szabadszentkirály, Szágy, Szajk, Szalánta, Szalatnak, Szaporca, Szárász, Szászvár, Szava, Szebény, Szederkény, Székelyszabar, Szellő, Szemely, Szentdénes, Szentegát, Szentkatalin, Szentlászló, Szilágy, Szilvás, Szőke, Szőkéd, Szörény, Szulimán, Szűr, Tarrós, Tékes, Teklafalu, Tengeri, Tésenfa, Téseny, Tófű, Tormás, Tótszentgyörgy, Töttös, Túrony, Udvar, Újpetre, Vajszló, Várad, Varga, Vásárosbéc, Vásárosdombó, Vázsnok, Vejti, Vékény, Velény, Véménd, Versend, Villány, Villánykövesd, Vokány, Zádor, Zaláta, Zengővárkony, Zók
Békés megye (59 település)
Almáskamarás, Békéssámson, Békésszentandrás, Bélmegyer, Biharugra, Bucsa, Csabacsűd, Csabaszabadi, Csanádapáca, Csárdaszállás, Csorvás, Doboz, Dombegyház, Dombiratos, Ecsegfalva, Elek, Gádoros, Gerendás, Geszt, Hunya, Kamut, Kardos, Kardoskút, Kaszaper, Kertészsziget, Kétegyháza, Kétsoprony, Kevermes, Kisdombegyház, Kondoros, Körösladány, Körösnagyharsány, Köröstarcsa, Körösújfalu, Kötegyán, Kunágota, Lőkösháza, Magyarbánhegyes, Magyardombegyház, Medgyesbodzás, Medgyesegyháza, Méhkerék, Mezőgyán, Murony, Nagybánhegyes, Nagykamarás, Nagyszénás, Okány, Örménykút, Pusztaföldvár, Pusztaottlaka, Sarkadkeresztúr, Szabadkígyós, Tarhos, Telekgerendás, Újkígyós, Újszalonta, Végegyháza, Zsadány
Borsod-Abaúj-Zemplén megye (337 település)
Abaújalpár, Abaújkér, Abaújlak, Abaújszántó, Abaújszolnok, Abaújvár, Abod, Aggtelek, Alacska, Alsóberecki, Alsódobsza, Alsógagy, Alsóregmec, Alsószuha, Alsótelekes, Alsóvadász, Arka, Arló, Arnót, Ároktő, Aszaló, Baktakék, Balajt, Bánhorváti, Bánréve, Baskó, Becskeháza, Bekecs, Beret, Bodroghalom, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Bodrogolaszi, Bódvalenke, Bódvarákó, Bódvaszilas, Bogács, Boldogkőújfalu, Boldogkőváralja, Boldva, Borsodbóta, Borsodgeszt, Borsodivánka, Borsodnádasd, Borsodszentgyörgy, Borsodszirák, Bózsva, Bőcs, Bükkábrány, Bükkaranyos, Bükkmogyorósd, Bükkszentkereszt, Bükkzsérc, Büttös, Cigánd, Csenyéte, Cserépfalu, Cserépváralja, Csernely, Csincse, Csobád, Csobaj, Csokvaomány, Damak, Dámóc, Debréte, Dédestapolcsány, Detek, Domaháza, Dövény, Dubicsány, Egerlövő, Égerszög, Emőd, Erdőbénye, Erdőhorváti, Fáj, Fancsal, Farkaslyuk, Felsőberecki, Felsődobsza, Felsőgagy, Felsőkelecsény, Felsőnyárád, Felsőregmec, Felsőtelekes, Felsővadász, Filkeháza, Fony, Forró, Fulókércs, Füzér, Füzérkajata, Füzérkomlós, Füzérradvány, Gadna, Gagyapáti, Gagybátor, Gagyvendégi, Galvács, Garadna, Gelej, Gesztely, Gibárt, Girincs, Golop, Gömörszőlős, Gönc, Göncruszka, Györgytarló, Halmaj, Hangács, Hangony, Háromhuta, Harsány, Hegymeg, Hejce, Hejőbába, Hejőkeresztúr, Hejőkürt, Hejőpapi, Hejőszalonta, Hercegkút, Hernádbűd, Hernádcéce, Hernádkak, Hernádkércs, Hernádnémeti, Hernádpetri, Hernádszentandrás, Hernádszurdok, Hernádvécse, Hét, Hidasnémeti, Hidvégardó, Hollóháza, Homrogd, Igrici, Imola, Ináncs, Irota, Izsófalva, Jákfalva, Járdánháza, Jósvafő, Kács, Kánó, Kány, Karcsa, Karos, Kázsmárk, Kéked, Kelemér, Kenézlő, Keresztéte, Kesznyéten, Királd, Kiscsécs, Kisgyőr, Kishuta, Kiskinizs, Kisrozvágy, Kissikátor, Komjáti, Komlóska, Kondó, Korlát, Kovácsvágás, Krasznokvajda, Kupa, Kurityán, Lácacséke, Ládbesenyő, Lak, Legyesbénye, Léh, Lénárddaróc, Litka, Mád, Makkoshotyka, Mályi, Mályinka, Martonyi, Megyaszó, Méra, Meszes, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Mezőnyárád, Mezőzombor, Mikóháza, Mogyoróska, Monaj, Monok, Múcsony, Muhi, Nagybarca, Nagycsécs, Nagyhuta, Nagykinizs, Nagyrozvágy, Négyes, Nekézseny, Nemesbikk, Novajidrány, Nyékládháza, Nyésta, Nyíri, Nyomár, Olaszliszka, Onga, Ónod, Ormosbánya, Oszlár, Pácin, Pálháza, Pamlény, Pányok, Parasznya, Pere, Perecse, Perkupa, Prügy, Pusztafalu, Pusztaradvány, Radostyán, Ragály, Rakaca, Rakacaszend, Rásonysápberencs, Rátka, Regéc, Répáshuta, Révleányvár, Ricse, Rudabánya, Rudolftelep, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajógalgóc, Sajóhídvég, Sajóivánka, Sajókápolna, Sajókaza, Sajókeresztúr, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajómercse, Sajónémeti, Sajópálfala, Sajópetri, Sajópüspöki, Sajósenye, Sajószöged, Sajóvámos, Sajóvelezd, Sály, Sárazsadány, Sáta, Selyeb, Semjén, Serényfalva, Sima, Sóstófalva, Szakácsi, Szakáld, Szalaszend, Szalonna, Szászfa, Szegi, Szegilong, Szemere, Szendrő, Szendrőlád, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szin, Szinpetri, Szirmabesenyő, Szomolya, Szögliget, Szőlősardó, Szuhafő, Szuhakálló, Szuhogy, Taktabáj, Taktaharkány, Taktakenéz, Taktaszada, Tállya, Tarcal, Tard, Tardona, Telkibánya, Teresztenye, Tibolddaróc, Tiszabábolna, Tiszacsermely, Tiszadorogma, Tiszakarád, Tiszakeszi, Tiszaladány, Tiszalúc, Tiszapalkonya, Tiszatardos, Tiszatarján, Tiszavalk, Tokaj, Tolcsva, Tomor, Tornabarakony, Tornakápolna, Tornanádaska, Tornaszentandrás, Tornaszentjakab, Tornyosnémeti, Trizs, Újcsanálos, Uppony, Vadna, Vágáshuta, Vajdácska, Vámosújfalu, Varbó, Varbóc, Vatta, Vilmány, Vilyvitány, Viss, Viszló, Vizsoly, Zádorfalva, Zalkod, Zemplénagárd, Ziliz, Zubogy, Zsujta
Csongrád-Csanád megye (45 település)
Ambrózfalva, Apátfalva, Árpádhalom, Ásotthalom, Baks, Balástya, Csanádalberti, Csanádpalota, Csanytelek, Csengele, Derekegyház, Dóc, Eperjes, Fábiánsebestyén, Felgyő, Ferencszállás, Forráskút, Földeák, Királyhegyes, Kiszombor, Klárafalva, Kövegy, Kübekháza, Magyarcsanád, Maroslele, Mártély, Nagyér, Nagylak, Nagymágocs, Nagytőke, Óföldeák, Ópusztaszer, Öttömös, Pitvaros, Pusztamérges, Pusztaszer, Röszke, Ruzsa, Szegvár, Székkutas, Tiszasziget, Tömörkény, Üllés, Zákányszék, Zsombó
Fejér megye (67 település)
Aba, Adony, Alap, Alcsútdoboz, Alsószentiván, Bakonycsernye, Bakonykúti, Balinka, Baracs, Beloiannisz, Besnyő, Bodajk, Bodmér, Cece, Csákberény, Csősz, Daruszentmiklós, Dég, Előszállás, Füle, Gánt, Gyúró, Hantos, Igar, Isztimér, Iváncsa, Jenő, Káloz, Kincsesbánya, Kisláng, Lajoskomárom, Lepsény, Lovasberény, Mátyásdomb, Mezőfalva, Mezőkomárom, Mezőszentgyörgy, Mezőszilas, Moha, Nádasdladány, Nagykarácsony, Nagylók, Nagyveleg, Óbarok, Perkáta, Pusztavám, Sáregres, Sárkeresztes, Sárkeresztúr, Sárkeszi, Sárosd, Sárszentágota, Seregélyes, Soponya, Szabadbattyán, Szabadegyháza, Szabadhídvég, Szár, Tabajd, Újbarok, Vajta, Vál, Vereb, Vértesacsa, Vértesboglár, Zámoly, Zichyújfalu
Győr-Moson-Sopron megye (132 település)
Acsalag, Agyagosszergény, Árpás, Ásványráró, Babót, Bágyogszovát, Bakonygyirót, Bakonypéterd, Bakonyszentlászló, Barbacs, Beled, Bezenye, Bezi, Bodonhely, Bogyoszló, Bőny, Bősárkány, Cakóháza, Cirák, Csáfordjánosfa, Csapod, Csér, Csikvánd, Darnózseli, Dénesfa, Dunaremete, Dunaszentpál, Ebergőc, Edve, Egyed, Egyházasfalu, Enese, Farád, Fehértó, Felpéc, Fenyőfő, Fertőboz, Fertőd, Fertőendréd, Fertőszentmiklós, Gönyű, Gyalóka, Gyarmat, Gyóró, Gyömöre, Győrasszonyfa, Győrság, Győrsövényház, Hegyeshalom, Hidegség, Himod, Hövej, Iván, Jobaháza, Kajárpéc, Károlyháza, Kimle, Kisbabot, Kisbodak, Kisfalud, Kóny, Lázi, Lipót, Lövő, Maglóca, Magyarkeresztúr, Markotabödöge, Mecsér, Mérges, Mezőörs, Mihályi, Mórichida, Mosonszentmiklós, Mosonudvar, Nagyszentjános, Nemeskér, Nyalka, Osli, Páli, Pannonhalma, Pásztori, Petőháza, Pinnye, Potyond, Pusztacsalád, Püski, Rábacsanak, Rábacsécsény, Rábakecöl, Rábapordány, Rábasebes, Rábaszentandrás, Rábaszentmihály, Rábaszentmiklós, Rábatamási, Rábcakapi, Ravazd, Répceszemere, Répcevis, Rétalap, Románd, Röjtökmuzsaj, Sarród, Sikátor, Sobor, Sopronhorpács, Sopronnémeti, Szakony, Szany, Szárföld, Szerecseny, Szil, Szilsárkány, Táp, Tápszentmiklós, Tarjánpuszta, Tárnokréti, Tét, Újkér, Újrónafő, Und, Vadosfa, Vág, Várbalog, Vásárosfalu, Vének, Veszkény, Veszprémvarsány, Vitnyéd, Völcsej, Zsebeháza, Zsira
Hajdú-Bihar megye (60 település)
Álmosd, Ártánd, Bagamér, Bakonszeg, Báránd, Bedő, Berekböszörmény, Bihardancsháza, Biharkeresztes, Biharnagybajom, Bihartorda, Bojt, Csökmő, Darvas, Egyek, Esztár, Folyás, Földes, Furta, Fülöp, Gáborján, Görbeháza, Hajdúbagos, Hajdúszovát, Hencida, Hortobágy, Kismarja, Kokad, Konyár, Körösszakál, Körösszegapáti, Magyarhomorog, Mezőpeterd, Mezősas, Mikepércs, Monostorpályi, Nagyhegyes, Nagykereki, Nagyrábé, Nyírábrány, Nyíracsád, Nyírmártonfalva, Pocsaj, Sáp, Sáránd, Sárrétudvari, Szentpéterszeg, Szerep, Tépe, Tetétlen, Tiszacsege, Tiszagyulaháza, Told, Újiráz, Újléta, Újszentmargita, Újtikos, Váncsod, Vekerd, Zsáka, Heves megye, Abasár, Adács, Aldebrő, Andornaktálya, Apc, Átány, Atkár, Balaton, Bátor, Bekölce, Bélapátfalva, Besenyőtelek, Boconád, Bodony, Boldog, Bükkszék, Bükkszenterzsébet, Bükkszentmárton, Csány, Demjén, Detk, Domoszló, Dormánd, Ecséd, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerfarmos, Egerszólát, Erdőkövesd, Erdőtelek, Erk, Fedémes, Feldebrő, Gyöngyöshalász, Gyöngyösoroszi, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyöngyöstarján, Halmajugra, Heréd, Hevesaranyos, Hevesvezekény, Hort, Istenmezeje, Ivád, Kál, Kápolna, Karácsond, Kerecsend, Kisfüzes, Kisköre, Kisnána, Kompolt, Kömlő, Ludas, Maklár, Markaz, Mátraballa, Mátraderecske, Mátraszentimre, Mezőszemere, Mezőtárkány, Mikófalva, Mónosbél, Nagyfüged, Nagykökényes, Nagyréde, Nagytálya, Nagyút, Nagyvisnyó, Novaj, Pálosvörösmart, Parád, Parádsasvár, Pély, Pétervására, Petőfibánya, Poroszló, Recsk, Rózsaszentmárton, Sarud, Sirok, Szajla, Szarvaskő, Szentdomonkos, Szihalom, Szilvásvárad, Szúcs, Szűcsi, Tarnabod, Tarnalelesz, Tarnaméra, Tarnaörs, Tarnaszentmária, Tarnaszentmiklós, Tarnazsadány, Tenk, Terpes, Tiszanána, Tófalu, Újlőrincfalva, Vámosgyörk, Váraszó, Vécs, Verpelét, Visznek, Zagyvaszántó, Zaránk,
Jász-Nagykun-Szolnok megye (56 település)
Abádszalók, Alattyán, Besenyszög, Cibakháza, Csataszög, Csépa, Cserkeszőlő, Hunyadfalva, Jánoshida, Jászágó, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászszentandrás, Jásztelek, Kenderes, Kengyel, Kétpó, Kőtelek, Kuncsorba, Mesterszállás, Mezőhék, Nagyiván, Nagykörű, Nagyrév, Öcsöd, Örményes, Pusztamonostor, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szelevény, Tiszabő, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszagyenda, Tiszaigar, Tiszainoka, Tiszajenő, Tiszakürt, Tiszaörs, Tiszapüspöki, Tiszaroff, Tiszasas, Tiszasüly, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tomajmonostora, Tószeg, Vezseny, Zagyvarékas
Komárom-Esztergom megye (55 település)
Ácsteszér, Aka, Almásfüzitő, Annavölgy, Ászár, Bábolna, Bajna, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bana, Bársonyos, Bokod, Császár, Csatka, Csém, Csép, Csolnok, Dad, Dág, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Epöl, Ete, Héreg, Kerékteleki, Kesztölc, Kisigmánd, Kocs, Kömlőd, Lábatlan, Máriahalom, Mocsa, Mogyorósbánya, Nagyigmánd, Nagysáp, Naszály, Neszmély, Piliscsév, Réde, Sárisáp, Súr, Süttő, Szákszend, Szomód, Szomor, Tardos, Tarján, Tárkány, Tokod, Tokodaltáró, Úny, Vérteskethely, Vértessomló, Vértestolna
Nógrád megye (122 település)
Alsópetény, Alsótold, Bánk, Bárna, Becske, Bér, Bercel, Berkenye, Bokor, Borsosberény, Buják, Cered, Csécse, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Cserhátszentiván, Csesztve, Csitár, Debercsény, Dejtár, Dorogháza, Drégelypalánk, Ecseg, Egyházasdengeleg, Egyházasgerge, Endrefalva, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Érsekvadkert, Etes, Felsőpetény, Felsőtold, Galgaguta, Garáb, Héhalom, Herencsény, Hollókő, Hont, Horpács, Hugyag, Iliny, Ipolyszög, Ipolytarnóc, Ipolyvece, Jobbágyi, Karancsalja, Karancsberény, Karancskeszi, Karancslapujtő, Kazár, Keszeg, Kétbodony, Kisbágyon, Kisbárkány, Kisecset, Kishartyán, Kozárd, Kutasó, Legénd, Litke, Lucfalva, Ludányhalászi, Magyargéc, Magyarnándor, Márkháza, Mátramindszent, Mátranovák, Mátraszele, Mátraszőlős, Mátraterenye, Mátraverebély, Mihálygerge, Mohora, Nagybárkány, Nagykeresztúr, Nagylóc, Nagyoroszi, Nemti, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmarcal, Nógrádmegyer, Nógrádsáp, Nógrádsipek, Nógrádszakál, Nőtincs, Őrhalom, Ősagárd, Palotás, Patak, Patvarc, Piliny, Pusztaberki, Rákóczibánya, Rétság, Rimóc, Romhány, Ságújfalu, Sámsonháza, Somoskőújfalu, Sóshartyán, Szalmatercs, Szanda, Szarvasgede, Szátok, Szécsénke, Szécsényfelfalu, Szente, Szilaspogony, Szirák, Szuha, Szurdokpüspöki, Szügy, Tar, Terény, Tereske, Tolmács, Vanyarc, Varsány, Vizslás, Zabar
Pest megye (70 település)
Acsa, Apaj, Áporka, Bag, Bénye, Bernecebaráti, Ceglédbercel, Csemő, Csővár, Farmos, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Káva, Kemence, Kisnémedi, Kocsér, Kosd, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Nagybörzsöny, Nyáregyháza, Örkény, Pánd, Perbál, Perőcsény, Pilisszentkereszt, Pusztavacs, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Szentlőrinckáta, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetcsép, Szigetújfalu, Szob, Sződ, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Tóalmás, Tök, Törtel, Újhartyán, Újlengyel, Újszilvás, Úri, Vácegres, Váchartyán, Váckisújfalu, Vácszentlászló, Valkó, Vámosmikola, Verseg, Zebegény, Zsámbok
Somogy megye (234 település)
Ádánd, Alsóbogát, Andocs, Babócsa, Bábonymegyer, Bakháza, Balatonberény, Balatonendréd, Balatonfenyves, Balatonkeresztúr, Balatonőszöd, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonújlak, Balatonvilágos, Bálványos, Bárdudvarnok, Baté, Bedegkér, Bélavár, Beleg, Berzence, Bodrog, Bolhás, Bolhó, Bonnya, Böhönye, Bőszénfa, Buzsák, Büssü, Csákány, Cserénfa, Csokonyavisonta, Csoma, Csombárd, Csököly, Csömend, Csurgó, Csurgónagymarton, Darány, Drávagárdony, Drávatamási, Ecseny, Edde, Felsőmocsolád, Fiad, Fonó, Fonyód, Főnyed, Gadács, Gadány, Gálosfa, Gamás, Gige, Gölle, Görgeteg, Gyékényes, Gyugy, Hács, Hajmás, Háromfa, Hedrehely, Hencse, Heresznye, Hetes, Hollád, Homokszentgyörgy, Hosszúvíz, Igal, Iharos, Iharosberény, Inke, Istvándi, Jákó, Juta, Kadarkút, Kálmáncsa, Kánya, Kapoly, Kaposfő, Kaposgyarmat, Kaposhomok, Kaposkeresztúr, Kaposmérő, Kaposújlak, Kaposszerdahely, Kára, Karád, Kastélyosdombó, Kaszó, Kazsok, Kelevíz, Kercseliget, Kereki, Kéthely, Kisasszond, Kisbajom, Kisbárapáti, Kisberény, Kisgyalán, Kiskorpád, Komlósd, Kőkút, Kőröshegy, Kötcse, Kutas, Lábod, Lad, Lakócsa, Látrány, Lengyeltóti, Libickozma, Lulla, Magyaratád, Magyaregres, Mernye, Mesztegnyő, Mezőcsokonya, Mike, Miklósi, Mosdós, Nágocs, Nagybajom, Nagyberény, Nagyberki, Nagycsepely, Nagykorpád, Nagyszakácsi, Nemesdéd, Nemeskisfalud, Nemesvid, Nikla, Nyim, Orci, Ordacsehi, Osztopán, Öreglak, Őrtilos, Ötvöskónyi, Pálmajor, Pamuk, Patalom, Patca, Patosfa, Péterhida, Pogányszentpéter, Polány, Porrog, Porrogszentkirály, Porrogszentpál, Potony, Pusztakovácsi, Pusztaszemes, Ráksi, Rinyabesenyő, Rinyakovácsi, Rinyaszentkirály, Rinyaújlak, Rinyaújnép, Ságvár, Sántos, Sávoly, Segesd, Sérsekszőlős, Simonfa, Siójut, Som, Somodor, Somogyacsa, Somogyaracs, Somogyaszaló, Somogybabod, Somogybükkösd, Somogycsicsó, Somogydöröcske, Somogyegres, Somogyfajsz, Somogygeszti, Somogyjád, Somogymeggyes, Somogysámson, Somogysárd, Somogysimonyi, Somogyszentpál, Somogyszil, Somogyszob, Somogytúr, Somogyudvarhely, Somogyvámos, Somogyvár, Somogyzsitfa, Szabadi, Szabás, Szegerdő, Szenna, Szenta, Szentbalázs, Szentborbás, Szentgáloskér, Szenyér, Szilvásszentmárton, Szólád, Szorosad, Szőkedencs, Szőlősgyörök, Szulok, Tab, Tapsony, Tarany, Táska, Taszár, Teleki, Tengőd, Tikos, Torvaj, Tótújfalu, Törökkoppány, Újvárfalva, Varászló, Várda, Vése, Visnye, Visz, Vízvár, Vörs, Zákány, Zákányfalu, Zala, Zics, Zimány, Zselickisfalud, Zselickislak, Zselicszentpál
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye (211 település)
Ajak, Anarcs, Apagy, Aranyosapáti, Baktalórántháza, Balsa, Barabás, Bátorliget, Benk, Beregdaróc, Beregsurány, Berkesz, Besenyőd, Beszterec, Biri, Botpalád, Bököny, Buj, Cégénydányád, Csaholc, Csaroda, Császló, Csegöld, Csenger, Csengersima, Csengerújfalu, Darnó, Demecser, Dombrád, Döge, Encsencs, Eperjeske, Érpatak, Fábiánháza, Fényeslitke, Fülesd, Fülpösdaróc, Gacsály, Garbolc, Gávavencsellő, Géberjén, Gégény, Gelénes, Gemzse, Geszteréd, Gulács, Győröcske, Győrtelek, Gyulaháza, Gyügye, Gyüre, Hermánszeg, Hetefejércse, Hodász, Ilk, Jánd, Jánkmajtis, Jármi, Jéke, Kállósemjén, Kálmánháza, Kántorjánosi, Kék, Kékcse, Kemecse, Kérsemjén, Kisar, Kishódos, Kisléta, Kisnamény, Kispalád, Kisvarsány, Kisszekeres, Kocsord, Komlódtótfalu, Komoró, Kótaj, Kölcse, Kömörő, Laskod, Levelek, Lónya, Lövőpetri, Magosliget, Magy, Mánd, Mándok, Máriapócs, Márokpapi, Mátyus, Méhtelek, Mérk, Milota, Nábrád, Nagyar, Nagycserkesz, Nagydobos, Nagyhódos, Nagyszekeres, Nagyvarsány, Napkor, Nemesborzova, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírbogdány, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyírgelse, Nyírgyulaj, Nyíribrony, Nyírjákó, Nyírkarász, Nyírkáta, Nyírkércs, Nyírlövő, Nyírlugos, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírparasznya, Nyírpilis, Nyírtass, Nyírtét, Nyírtura, Nyírvasvári, Ófehértó, Olcsva, Olcsvaapáti, Ópályi, Ököritófülpös, Ömböly, Őr, Panyola, Pap, Papos, Paszab, Pátroha, Pátyod, Penészlek, Penyige, Petneháza, Piricse, Pócspetri, Porcsalma, Pusztadobos, Rakamaz, Ramocsaháza, Rápolt, Rétközberencs, Rohod, Rozsály, Sényő, Sonkád, Szabolcs, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szakoly, Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamoskér, Szamossályi, Szamostatárfalva, Szamosújlak, Szamosszeg, Szatmárcseke, Székely, Szorgalmatos, Tákos, Tarpa, Terem, Tiborszállás, Timár, Tiszaadony, Tiszabecs, Tiszabercel, Tiszabezdéd, Tiszacsécse, Tiszadada, Tiszadob, Tiszaeszlár, Tiszakanyár, Tiszakerecseny, Tiszakóród, Tiszamogyorós, Tiszanagyfalu, Tiszarád, Tiszaszalka, Tiszaszentmárton, Tiszatelek, Tiszavid, Tisztaberek, Tivadar, Tunyogmatolcs, Túristvándi, Túrricse, Tuzsér, Tyukod, Újdombrád, Újkenéz, Ura, Uszka, Vaja, Vállaj, Vámosatya, Vámosoroszi, Vasmegyer, Záhony, Zajta, Zsarolyán, Zsurk
Tolna megye (100 település)
Alsónána, Alsónyék, Aparhant, Attala, Báta, Bátaapáti, Belecska, Bikács, Bogyiszló, Bonyhádvarasd, Bölcske, Cikó, Csibrák, Csikóstőttős, Dalmand, Decs, Diósberény, Döbrököz, Dunaszentgyörgy, Dúzs, Értény, Fácánkert, Fadd, Felsőnána, Felsőnyék, Fürged, Gerjen, Grábóc, Gyönk, Györe, Györköny, Gyulaj, Harc, Hőgyész, Iregszemcse, Izmény, Jágónak, Kajdacs, Kakasd, Kalaznó, Kapospula, Keszőhidegkút, Kéty, Kisdorog, Kismányok, Kistormás, Kisvejke, Kisszékely, Kocsola, Koppányszántó, Kölesd, Kurd, Lápafő, Lengyel, Madocsa, Magyarkeszi, Medina, Miszla, Mórágy, Mőcsény, Mucsfa, Mucsi, Murga, Nagydorog, Nagykónyi, Nagymányok, Nagyszékely, Nagyszokoly, Nagyvejke, Nak, Németkér, Ozora, Őcsény, Pálfa, Pári, Pincehely, Pörböly, Pusztahencse, Regöly, Sárpilis, Sárszentlőrinc, Simontornya, Sióagárd, Szakadát, Szakály, Szakcs, Szálka, Szárazd, Szedres, Tengelic, Tevel, Tolnanémedi, Udvari, Újireg, Váralja, Várdomb, Várong, Varsád, Závod, Zomba
Vas megye (202 település)
Acsád, Alsószölnök, Alsóújlak, Andrásfa, Apátistvánfalva, Bajánsenye, Balogunyom, Bejcgyertyános, Bérbaltavár, Boba, Borgáta, Bozzai, Bozsok, Bő, Bögöt, Bögöte, Bucsu, Cák, Chernelházadamonya, Csákánydoroszló, Csánig, Csehi, Csehimindszent, Csempeszkopács, Csénye, Csepreg, Csipkerek, Csönge, Csörötnek, Daraboshegy, Dozmat, Döbörhegy, Döröske, Duka, Egervölgy, Egyházashetye, Egyházashollós, Egyházasrádóc, Felsőcsatár, Felsőjánosfa, Felsőmarác, Felsőszölnök, Gasztony, Gérce, Gersekarát, Gór, Gyanógeregye, Gyöngyösfalu, Győrvár, Halastó, Halogy, Harasztifalu, Hegyfalu, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Hegyhátszentjakab, Hegyhátszentmárton, Hegyhátszentpéter, Horvátlövő, Horvátzsidány, Hosszúpereszteg, Ikervár, Iklanberény, Ispánk, Ivánc, Jákfa, Jánosháza, Káld, Kám, Karakó, Katafa, Keléd, Kemeneskápolna, Kemenesmagasi, Kemenesmihályfa, Kemenespálfa, Kemenessömjén, Kemenesszentmárton, Kemestaródfa, Kenéz, Kenyeri, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kétvölgy, Kisrákos, Kissomlyó, Kisunyom, Kiszsidány, Kondorfa, Köcsk, Kőszegdoroszló, Kőszegpaty, Kőszegszerdahely, Lócs, Magyarlak, Magyarnádalja, Magyarszecsőd, Magyarszombatfa, Megyehíd, Meggyeskovácsi, Mersevát, Mesterháza, Mesteri, Meszlen, Mikosszéplak, Molnaszecsőd, Nádasd, Nagygeresd, Nagykölked, Nagymizdó, Nagyrákos, Nagysimonyi, Nagytilaj, Narda, Nemesbőd, Nemescsó, Nemeskeresztúr, Nemeskocs, Nemeskolta, Nemesládony, Nemesmedves, Nemesrempehollós, Nick, Nyőgér, Olaszfa, Ólmod, Orfalu, Ostffyasszonyfa, Oszkó, Ölbő, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pácsony, Pankasz, Pápoc, Pecöl, Perenye, Peresznye, Petőmihályfa, Pinkamindszent, Pornóapáti, Porpác, Pósfa, Pusztacsó, Püspökmolnári, Rábagyarmat, Rábahídvég, Rábapaty, Rábatöttös, Rádóckölked, Rátót, Répcelak, Répceszentgyörgy, Rönök, Rum, Sajtoskál, Salköveskút, Sárfimizdó, Simaság, Sitke, Sorkifalud, Sorkikápolna, Sorokpolány, Sótony, Söpte, Szaknyér, Szakonyfalu, Szalafő, Szarvaskend, Szatta, Szeleste, Szemenye, Szentpéterfa, Szergény, Szőce, Tanakajd, Telekes, Tokorcs, Tompaládony, Tormásliget, Tömörd, Uraiújfalu, Vámoscsalád, Vasalja, Vásárosmiske, Vasasszonyfa, Vasegerszeg, Vashosszúfalu, Vaskeresztes, Vassurány, Vasvár, Vasszécseny, Vasszentmihály, Vasszilvágy, Vát, Velem, Velemér, Vép, Viszák, Vönöck, Zsédeny, Zsennye
Veszprém megye (197 település)
Ábrahámhegy, Adásztevel, Adorjánháza, Apácatorna, Aszófő, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Bakonybél, Bakonyjákó, Bakonykoppány, Bakonynána, Bakonyoszlop, Bakonypölöske, Bakonyság, Bakonyszentiván, Bakonyszentkirály, Bakonyszücs, Bakonytamási, Balatonakali, Balatonakarattya, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonfőkajár, Balatonhenye, Balatonkenese, Balatonrendes, Balatonszepezd, Balatonudvari, Bánd, Barnag, Bazsi, Béb, Békás, Bodorfa, Borszörcsök, Borzavár, Csabrendek, Csajág, Csehbánya, Csesznek, Csetény, Csót, Csögle, Dabronc, Dabrony, Dáka, Devecser, Doba, Döbrönte, Dörgicse, Dudar, Egeralja, Egyházaskesző, Eplény, Farkasgyepű, Ganna, Gecse, Gic, Gógánfa, Gyepükaján, Gyulakeszi, Hajmáskér, Halimba, Hárskút, Hegyesd, Hegymagas, Herend, Hetyefő, Hidegkút, Homokbödöge, Hosztót, Iszkáz, Jásd, Kamond, Kapolcs, Káptalanfa, Káptalantóti, Karakószörcsök, Kékkút, Kemeneshőgyész, Kemenesszentpéter, Kerta, Királyszentistván, Kisapáti, Kisberzseny, Kiscsősz, Kislőd, Kispirit, Kisszőlős, Kolontár, Kővágóörs, Köveskál, Kup, Külsővat, Küngös, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Lókút, Lovas, Lovászpatona, Magyargencs, Magyarpolány, Malomsok, Marcalgergelyi, Marcaltő, Megyer, Mencshely, Mezőlak, Mihályháza, Mindszentkálla, Monostorapáti, Monoszló,, Nagyacsád, Nagyalásony, Nagydém, Nagyesztergár, Nagygyimót, Nagypirit, Nagytevel, Nagyvázsony, Nemesgörzsöny, Nemesgulács, Nemeshany, Nemesvita, Nemesszalók, Németbánya, Nóráp, Noszlop, Nyárád, Nyirád, Óbudavár, Olaszfalu, Oroszi, Öcs, Örvényes, Ősi, Öskü, Paloznak, Pápadereske, Pápakovácsi, Pápasalamon, Pápateszér, Papkeszi, Pécsely, Pénzesgyőr, Pétfürdő, Porva, Pula, Pusztamiske, Raposka, Révfülöp, Rigács, Salföld, Sáska, Sóly, Somlójenő, Somlószőlős, Somlóvásárhely, Somlóvecse, Sümegprága, Szápár, Szentantalfa, Szentbékkálla, Szentgál, Szentimrefalva, Szentjakabfa, Szentkirályszabadja, Szigliget, Szőc, Tagyon, Takácsi, Taliándörögd, Tés, Tihany, Tüskevár, Ugod, Ukk, Úrkút, Uzsa, Vanyola, Várkesző, Városlőd, Vaszar, Vászoly, Veszprémfajsz, Veszprémgalsa, Vid, Vigántpetend, Vilonya, Vinár, Vöröstó, Zalaerdőd, Zalagyömörő, Zalameggyes, Zalaszegvár, Zánka
Zala megye (241 település)
Alibánfa, Almásháza, Alsónemesapáti, Alsórajk, Alsószenterzsébet, Babosdöbréte, Baglad, Bagod, Bak, Baktüttös, Balatonmagyaród, Bánokszentgyörgy, Barlahida, Batyk, Bázakerettye, Becsehely, Becsvölgye, Belezna, Belsősárd, Bezeréd, Bocska, Bókaháza, Boncodfölde, Borsfa, Böde, Bödeháza, Börzönce, Búcsúszentlászló, Bucsuta, Csapi, Csatár, Csertalakos, Csesztreg, Csonkahegyhát, Csöde, Csömödér, Csörnyeföld, Dióskál, Dobri, Dobronhegy, Döbröce, Dötk, Egeraracsa, Egervár, Eszteregnye, Esztergályhorváti, Felsőpáhok, Felsőrajk, Felsőszenterzsébet, Fityeház, Fűzvölgy, Gáborjánháza, Galambok, Garabonc, Gellénháza, Gelse, Gelsesziget, Gétye, Gombosszeg, Gosztola, Gősfa, Gutorfölde, Gyűrűs, Hagyárosbörönd, Hahót, Hernyék, Homokkomárom, Hosszúvölgy, Hottó, Iborfia, Iklódbördőce, Kacorlak, Kallósd, Kálócfa, Kányavár, Karmacs, Kávás, Kemendollár, Keménfa, Kerecseny, Kerkabarabás, Kerkafalva, Kerkakutas, Kerkaszentkirály, Kerkateskánd, Kilimán, Kisbucsa, Kiscsehi, Kisgörbő, Kiskutas, Kispáli, Kisrécse, Kistolmács, Kisvásárhely, Kissziget, Kozmadombja, Kustánszeg, Külsősárd, Lakhegy, Lasztonya, Lendvadedes, Lendvajakabfa, Letenye, Lickóvadamos, Ligetfalva, Lispeszentadorján, Liszó, Lovászi, Magyarföld, Magyarszentmiklós, Magyarszerdahely, Maróc, Márokföld, Miháld, Mihályfa, Mikekarácsonyfa, Milejszeg, Misefa, Molnári, Murakeresztúr, Murarátka, Muraszemenye, Nagybakónak, Nagygörbő, Nagykapornak, Nagykutas, Nagylengyel, Nagypáli, Nagyrada, Nagyrécse, Nemesapáti, Nemeshetés, Nemesnép, Nemespátró, Nemesrádó, Nemessándorháza, Nemesszentandrás, Németfalu, Nova, Óhíd, Oltárc, Orbányosfa, Ormándlak, Orosztony, Ortaháza, Ozmánbük, Pacsa, Padár, Páka, Pakod, Pálfiszeg, Pat, Pethőhenye, Petrikeresztúr, Petrivente, Pókaszepetk, Pórszombat, Pölöske, Pölöskefő, Pördefölde, Pötréte, Pusztaapáti, Pusztaederics, Pusztamagyaród, Pusztaszentlászló, Ramocsa, Rédics, Resznek, Rigyác, Salomvár, Sand, Sárhida, Sármellék, Semjénháza, Sénye, Sormás, Söjtör, Surd, Sümegcsehi, Szalapa, Szécsisziget, Szentgyörgyvár, Szentgyörgyvölgy, Szentkozmadombja, Szentliszló, Szentmargitfalva, Szentpéterfölde, Szentpéterúr, Szepetnek, Szijártóháza, Szilvágy, Tekenye, Tilaj, Tófej, Tormafölde, Tornyiszentmiklós, Tótszentmárton, Tótszerdahely, Türje, Újudvar, Valkonya, Vállus, Várfölde, Várvölgy, Vasboldogasszony, Vaspör, Vindornyafok, Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Vöckönd, Zajk, Zalaapáti, Zalabaksa, Zalabér, Zalaboldogfa, Zalacsány, Zalacséb, Zalaháshágy, Zalaigrice, Zalaistvánd, Zalakomár, Zalaköveskút, Zalalövő, Zalamerenye, Zalasárszeg, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalaszentbalázs, Zalaszentgyörgy, Zalaszentiván, Zalaszentjakab, Zalaszentlászló, Zalaszentlőrinc, Zalaszentmárton, Zalaszentmihály, Zalaszombatfa, Zalatárnok, Zalaújlak, Zalavár, Zalavég, Zebecke
Forrás: bankmonitor.hu