Találja meg álmai otthonát!
+36 70 216 8470 info@ingatlandh.hu

CSOK 10+10: ezeken a helyeken esélytelen a vásárlás

Nem csoda, hogy jelenleg magyar nagycsaládosok és házaspárok százezrei számolgatják otthon, hogy milyen módon tudnák az eddig nem látott mértékű állami ingyenmilliókat saját lakáskörülményeinek javítására felhasználni. A helyzet azonban nem olyan egyszerű, hiszen a milliók mellé nem árt olyan ingatlant is, amit meg tudunk venni, vagy legalább egy telek, amire tudunk építkezni. Az Otthontérkép megvizsgálta az oldalán elérhető eladó ingatlanok állományát, melyből kiderült, hogy azok mintegy 6,4%-a felel meg azoknak a feltételeknek, melyeket a Családok Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) 10+10 millió forintos kategóriája előír. Az új építésű otthonokra érvényes támogatás összegével megegyező áron vidéken már lehet lakóingatlant vásárolni, a fővárosban azonban erre kevés az esély. 

CSOK 10+10: ezeken a helyeken esélytelen a vásárlás

2016. január 11. 12:02    
 
hirdetés
 
A 2015 év végén kibővített otthonteremtési támogatás, mely személyi és az ingatlanokra vonatkozó feltételekhez kötött, felpezsdítette a piac szereplőit - vevői, eladói és szolgáltatói oldalon egyaránt. Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője elmondta, hogy az új CSOK-ra, és azon belül is a köznyelvben már "10+10"-ként emlegetett verzióra felfokozott az érdeklődés és várhatóan sokan élni kívánnak majd a kínálkozó lehetőséggel.

"Egyelőre a 10+10 milliós támogatással megvásárolható CSOK ingatlanokból korlátozott a kínálat, mind darabszám, mind pedig területi elhelyezkedés szempontjából. Az új fejlesztések előkészületei azonban sok esetben már zajlanak, amit a 2015-ben növekedésnek induló építési engedélykérelmek száma, illetve az egyre szaporodó új projektek indulásáról szóló hirdetések is jeleznek. Az érdemi kínálatbővülés egy-másfél éven belül jelentkezhet a piacon, úgyhogy nem muszáj azonnal lerohanni a jelenleg értékesítés alatt lévő ingatlanok tulajdonosait. Az áfacsökkentés ellenére arra számítunk, hogy a CSOK feltételeit kielégítő új építésű ingatlanok ára már rövidtávon is növekedhet, míg az agglomerációs és vidéki családi házak értékesíthetősége tovább romlik és áruk is legfeljebb stagnál. Ennek oka, hogy sokan jelenhetnek meg eladóként, hogy az új ház építésére koncentráljanak, míg a kereslet egy jelentős része az új lakásokra és házakra tevődik át. Mindenesetre a következő fél év során rengeteg kérdésre kaphatunk majd választ, hiszen a bankok ügyfélkezelése és a törvényalkotó esetleges újabb módosításai is érdemben módosíthatnak a felhasználói körön és az "ingyenmilliók" felhasználásának módján" - mondta Ditróy.

A CSOK kiterjesztésének legvonzóbb passzusa a 10 millió forintos támogatás és az ehhez felvehető 10 millió forint kedvező kamatozású hitel. Ez a konstrukció összkomfortos új építésű lakásokra (min. 60 négyzetméter) és házakra (min. 90 négyzetméter) vehető igénybe, ha annak 2008. július 1-jén vagy azt követően kiadott építési engedélye van és rendelkezik használatbavételi engedéllyel.

A jelenleg eladó ingatlanok 6,4%-a, vagyis körülbelül 8-10 ezer ingatlan marad fenn a szűrőn a fenti kritériumok figyelembevétele után. Az Otthontérkép adatbázisára támaszkodva megvizsgálta, hogy mi jellemzi a 10+10 milliós támogatással megvásárolható otthonokat - hol helyezkednek el, milyen áron kínálják őket.
 
Mire elég a 10+10 millió?

"Budapestet leszámítva, a CSOK 10+10 milliós feltételeinek megfelelő otthonok 20%-a 20 millió forint alatti, így ezekben az esetekben még előfordulhat, hogy valaki a támogatás összegével megegyező áron tud vásárolni. Budapesten azonban ez szinte kivitelezhetetlen, az érdemi kínálat ugyanis 30 millió forintnál kezdődik." - mondta el Fodor Szabolcs, az Otthontérkép elemzője. 

CSOK 10+10: ezeken a helyeken esélytelen a vásárlás

Tehát, ugyan a támogatás magas összegű, ez korántsem jelenti azt, hogy saját tőke bevonása nélkül lehet hozzájutni az ingatlanokhoz.
 
Hol vannak a "kedvezményes" ingatlanok?

Országos tekintetben Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a szóban forgó kategóriába tartozó ingatlanok aránya. Ezt követi Bács-Kiskun megye, melynek hátterében az ott végbemenő ipari fejlesztések állhatnak. A dobogó harmadik fokán Csongrád megye áll, amit valószínűleg Szeged és környéke húz fel. 

CSOK 10+10: ezeken a helyeken esélytelen a vásárlás
Klikk a képre!

A legkevesebb "10+10-es CSOK ingatlannal" az ország keleti, északkeleti, déli és délnyugati részén találkozhatunk.

Budapesten a legtöbb ilyen ingatlan a VI., XVI., XIII. és III. kerületben található, illetve a város külső kerületeiben. Átlagárban nagyon nagy különbségek lehetnek az egyes területek között: míg a XIII. kerületben 529 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az otthonokat, addig a XVI. kerületben 335 ezer forintos négyzetméteráron. 

CSOK 10+10: ezeken a helyeken esélytelen a vásárlás
Klikk a képre!

A belvárosban a legkevesebb az esélye, hogy egy "10+10-es CSOK ingatlanba" botlunk. A kategóriában mutatkozó kínálatszűkösség versenyt és ezáltal áremelkedést idézhet elő. ami tovább rontja a CSOK közvetlen felhasználását, hiszen a fővárosi kínálat csupán 10%-a marad a 20 milliós határ alatt, amely ingatlanok javarészt egyébként is a külvárosban találhatók.

Az Otthontérképen elérhető, a kritériumoknak megfelelő, új építésű "CSOK 10+10 lakások" és "CSOK 10+10 házak" listája folyamatosan bővül. A tapasztalatok szerint egy-egy fejlesztés, új projekt megjelenése a kínálatban hatalmas változást hozhat és felbolygathatja a jelenlegi állapotot.

Forrás: portfolio.hu